Beszámoló a 2. szemléletformáló rendezvényről Szorgalmatoson!

2012.május 25-én sikeresen megrendezésre került a „ A fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönző kampányok- „A” komponens” című pályázat keretein belül a „Szemléletformálás Szorgalmatos Községben a környezettudatosság jegyében” nevű rendezvény sorozatunk 2. napja.

Nagy örömünkre szolgált, hogy az 1.,2.,3. illetve a 4. osztályos tanulóknak egyaránt nagyon tetszett a rendezvényünk, figyelmesen végignézték az Egyszer volt hol nem volt.. a Föld című filmet. Erre nagyon büszkék vagyunk, mivel mint tudjuk az ilyen korú gyerekeknek nehezükre esik még ilyen hosszú időn keresztül figyelmesen ülni.

A csoportfoglalkozásokon szintén aktívan részt vettek a kicsik, rengeteg kérdést tettek fel, azzal kapcsolatosan, hogy mit szabad és mit nem a környezettudatosság jegyében, illetve mit tehetnek azért, hogy felhívják a szüleik figyelmét is arra, h figyeljenek jobban oda a környezetükre.

Az ökológiai lábnyomszámítás után pedig mindenki megkapta „MEREDITH, SUSAN: Miért és hogyan óvjuk Földünket?” című kiadványát. Ennek szintén nagyon nagy sikere volt, a gyerekek érdeklődéssel tanulmányozták a kiadványt.

Ezek után sor került a rajzpályázaton résztvevő, helyezést elérő gyerekek díjainak átadására. Nagyon boldogok voltak és nagyon örültek a jutalmuknak a kis diákok.

 

Ossza meg véleményét másokkal!

*

Zöld Szorgalmatos 2012 Minden jog fenntartva