Harmadik rendezvény

A 3. rendezvény programja:

Időpontja: 2012. szeptember

Érintett tanulók: 5-8 osztályosok

Létszám: 97 fő

A nap programja:

Filmvetítés: A 3. rendezvényünkön az 5-8. osztályos diákoknak az Otthonunk című filmet fogjuk levetíteni. A film eleje szimplán a Föld ökoszisztémáját mutatja be. Majd környezetszennyezés mai mértékét elképesztő adatokkal, tényekkel alátámasztva. A film második része a legérdekesebb: az új technológiai eljárásokon keresztül mutatja be a film a nem is olyan távoli jövőt.

 

Előadás:

Az előadáson a gyerekek és a szakelőadónk részletesen átbeszélhetik a filmet. Azt, hogy mi is a mondanivalója és azt is, hogy kinek milyen apróságon kellene változatni ahhoz, hogy hozzájárulhasson a közös célhoz, ahhoz, hogy megvédjük a Földünket.

Az előadást figyelemfelkeltő és tájékoztató jellegűre terveztük. Kérdés-válasz formában a célcsoport aktív részvételével megvitatásra kerül, hogy ki milyen hibákat követ el a mindennapjaiban a környezete ellen – főleg otthonában -, és megállapítások történnek arra vonatkozóan, hogyan lehet ezeket korrigálni minimális odafigyeléssel.

 

 

Csoportfoglalkozás: A csoportfoglalkozás két csoportra bontva kerül megrendezésre. Először az 5-6. aztán a 7-8. osztályosok. Ez szintén

a vetített filmek témájához kapcsolódik: a zöld közlekedés példájaként bemutatásra kerül, hogyan, és mivel kerüljön felszerelésre egy kerékpár a biztonságos közlekedés érdekében, melynek egyik eleme az ökológiai lábnyomszámítás újra számítása, és összevetése korábbi mértékével. Felhívjuk a diákok figyelmét arra, hogy hosszú távú igényeik csak abban az esetben elégíthetők ki megfelelően, ha az életmódjukat mindennapi döntéseiket áthatja a Földön élő összes ember, a természeti környezet, valamint a jövő generációk iránti felelősségérzet.

 

 

Kiadvány: A 3. rendezvényünkre a „Változtass- tegyünk fogadalmat!” című kiadványt szeretnénk szétosztani a gyerekek között, mégpedig azért mert a kiadvány tartalmát tekintve teljes mértékben igazodik a filmben megfogalmazottakhoz, és az azt követő eladás, és csoportfoglalkozás témájához. A célcsoport korosztályának érthető megfogalmazásban vezeti rá a fiatalokat a problémára, és mutat azokra megoldási lehetőséget környezetükben.

 

Vetélkedő: „Bringázz a suliba!” címmel szervezzük a 3. vetélkedőnket. A fiatalok biciklivel való közlekedését kívánjuk előtérbe helyezni és felhívni ezzel is figyelmüket arra, h ezzel nem csak energiát takarítanak meg hanem pénzt is, és persze nem mellékes, hogy sokkal egészségesebb is.

Időjárástól függően a programot megelőző 1-2 héten keresztül szükséges regisztrálni az iskolába érkezés módját a bevont osztályok között. A tanulók tetszőlegesen alakuló 5 fős csapatai versenyeznek egymással. A kerékpárral érkező tanulók minden nap 1 ponttal növelik csapatuk pontszámát, melyet a hónap végén összesítve állapítható meg a győztes csapat.

A vetélkedő zárásaként a program napján kerékpáros ügyességi verseny kerül megrendezésre a versenyben résztvevő diákok által alkotott 5 fős csapatok részére.

A győztes, és a második helyezett csapat minden tagja kerékpáros kiegészítő kellékeket (bukósisak, lámpa szett, kerékpárzár stb.) kap ajándékba, 10 000 Ft/garnitúra, összesen 100000Ft értékben.

 

A rendezvény ideje alatt a diákok szendvicset és üdítőt kapnak.

Zöld Szorgalmatos 2012 Minden jog fenntartva